A növénygyűjtéstől a történetmesélésig/From Plant Collecting to Storytelling
A növénygyűjtéstől a történetmesélésig/From Plant Collecting to Storytelling (English version below)
Az alkotás, a történetmesélés mindig is az életem része volt. Mindig ide menekültem, amikor valami fájt vagy túl sötétnek tűnt ahhoz, hogy szembenézzek vele. Több világ is létezik a fejemben, ami szeretne valamilyen formában utat törni magának.
Ez az egész történet- és tapasztalatrendszer mostanra ért be, mint egy jó paprikáscsirke: annak is kell egy kis idő főzés után, hogy úgy igazán összeérjenek benne az ízek. Most már látom, hogy mit és hogyan akarok elérni, hogyan lesz abból egy működő rendszer.
Ezen a kissé kacskaringós és vargabetűkkel tarkított úton az egyik legnagyobb felismerésem, hogy számomra tényleg minden, amit csinálok, alkotok vagy alkotni próbálok, az egy történet. Mert miről szól a növénygyűjtés? Az egyes növények életéről, a kettőnk viszonyáról vagy éppen az egész gyűjtemény történetéről. Hogyan jutunk el A-ból Zs-be néha elég kanyargós úton csak azért, hogy utána újra A-nál lyukadjunk ki.
Ez a felismerés pedig az alkotói szemléletem egyik alapkövévé vált, ami meglehetősen érdekes horizontokat nyitott meg előttem. A co-creationtől kezdve egy kreatív stúdió vízióján át egy sokkal nagyobb képig. Hazudnék, ha azt állítanám, látok minden egyes lépést magam előtt, és a döntéseim 25%-a nem arról szól, hogy kezdjünk bele, aztán „let’s swing it”, de a 200.000 darabos puzzle egyre több darabja áll össze. Ehhez persze a tarot lapok Akasztott embere módjára váltogatnom kell a perspektívámat, és néha nemcsak a bútorokat kell a szobában arrébb tologatnom a megoldás után kutatva, hanem fel kell szednem a padlót is. Vagy éppen be kell néznem a zsebembe. De ez nem baj. A művészet amúgy sem szól másról, minthogy feltépjük a saját szívünket, hogy utána újra összerakjuk.
Creating and storytelling have always been a part of my life. I always escaped into them when something hurt or seemed too dark to face. There are several worlds living inside my head, and they all seem to want to find their way out somehow.
This whole system of stories and experiences has finally come together, much like a good chicken paprikash: it needs a little time after cooking for all the flavours to really come together. I can now see what I want to achieve and how I want to achieve it — how to turn all of this into a functioning system.
Along this somewhat winding road, full of detours and unexpected turns, one of my biggest realisations has been that, to me, everything I do, create, or attempt to create is a story. Because what is collecting plants really about? The lives of the individual plants, the relationship between the plant and me, or perhaps the story of the collection itself. How we get from A to Z, sometimes taking a ridiculously convoluted route, only to end up back at A again.
This realisation has become one of the cornerstones of my creative philosophy, opening up some rather interesting horizons. From co-creation to the vision of a creative studio, and eventually to a much bigger picture. I’d be lying if I said I could see every single step ahead of me, and about 25% of my decisions didn’t consist of something along the lines of, “Let’s just start and then let’s swing it,” but more and more pieces of the 200,000-piece puzzle are falling into place.
Of course, this means I have to keep changing my perspective, much like the Hanged Man in the tarot. Sometimes I don’t just have to move the furniture around the room looking for the solution — I have to lift the floorboards, too. Or perhaps look inside my own pocket.
And that’s okay. Art isn’t really about anything else, anyway, than tearing open our own hearts, only to put them back together again.