The Rabbits Don’t Dig Linear Holes / A nyulak nem egyenes üregeket ásnak
My brain very rarely works in a linear way. What this means is that I’m not at my most efficient when I sit down and work on the same task for hours. I can’t even do it. And the more I struggle to force myself into working that way anyway, the more catastrophic the results get. I’m the most productive when I start with Task A, then jump over to B, then let D take over for a while, then go back to A, and then C can have its turn. That way, I can come back to each task with renewed energy and work on it much more efficiently — and, more importantly, with a much greater sense of satisfaction. Here’s an example. I got an opportunity to work on a research project, and I could start by screening 213 English-language abstracts. They say pressure makes diamonds. Well, the first fifty basically boiled my brain into mashed potatoes. It was English, it was academic terminology, it was a completely new field — I needed those first fifty to start recognising the patterns and actually figure out how to work with them properly. If I try to get through all of them in one sitting, my brain zones out. That’s it. Game over. I start wandering off in completely different directions, which inevitably leads to a complete lack of productivity. But then I got inspired and started designing the tarot cards I wrote about earlier. The basic concept for the Major Arcana started taking shape. I’m beginning to figure out what I actually want to say, what I want to convey, what the cards could look like, etc. On top of that, this is going to be a collaborative project, because I can’t draw. So yes, I started using AI to design the cards, mostly so I can communicate my ideas to the artist I’m working with more easily. That way, they can take what I have in mind, add their own ideas to it, and properly design and draw the cards. Meanwhile, I got tired of doing that too, so I came here to write this blog post. Because I think it might be interesting, and I also wanted to throw it into my mental trash bin. Then I’m going back to reading abstracts. There aren’t that many left now. I want to finish them today. After that, depending on how much cognitive capacity I have left, I might continue with the cards, or start writing the interpretations that go with them, or maybe dive into polishing my novel A fülemüle ködben dalol so I can submit that to a competition too. And yes, it is exactly as exhausting as it sounds. But I enjoy it just as much. And it’s a hell of a lot more productive than constantly arguing with my two highway designers.
Az agyam nagyon ritkán működik lineárisan. Ez azt jelenti, hogy a leghatékonyabb nem akkor vagyok, ha leülök, és órákig ugyanazt a feladatot csinálom. Nem is megy. És minél többet küszködök azzal, hogy mégiscsak így legyen, annál katasztrofálisabb eredmények születnek. A legeredményesebb akkor vagyok, ha elkezdem A feladatot, aztán átugrom B-re, aztán hagyom, D átvegye az uralmat, aztán vissza A-ra, és jöhet a C. Így újult energiával tudom mindegyik feladatot csinálni sokkal nagyobb hatékonysággal, és ami ennél is fontosabb: sokkal nagyobb belső megelégedéssel.
Egy példa. Kaptam egy kutatási lehetőséget, amit 213 angol nyelvű absztraktot válogatásával kezdhettem. Teher alatt nő a pálma, szokták mondani. Az első ötven kifejezetten krumplipürére főzte az agyamat. Angol is, szaknyelv is, új terület is, kellett az első ötven ahhoz, hogy a mintázatokat felismerjem és normálisan el tudjak velük kezdeni dolgozni. Ha együltőmben akarom végigcsinálni, az agyam zone outol. Kész, vége, és elkezdek teljesen más irányba kalandozni, ami a produktivitás hiányához vezet.
Viszont ihletet kaptam, elkezdjem tervezni a tarot-kártyákat, amikről írtam korábban. Megszületett a Nagy Arkánumok alapkoncepciója, kezd összeállni, mit is akarok elmondani, mit akarok közvetíteni, hogyan nézhetnének ki a kártyák, stb. Ráadásul ez egy közös munka lesz valakivel, mivel én nem tudok rajzolni. Szóval igen, elkezdtem AI-val megtervezni a kártyákat, hogy könnyebben át tudjam adni a művésztársnak, mit is szeretnék ebből kihozni. Így ő a saját elképzeléseit hozzáadva meg tudja rendesen tervezni és rajzolni.
Közben ebben is elfáradtam, úgyhogy jöttem megírni ezt a blogbejegyzést. Mert szerintem érdekes lehet, és amúgy is szeretném bevágni a mentális trash binembe.
Aztán megyek vissza absztraktokat olvasni, már nincs olyan sok hátra. Ma be akarom fejezni őket. Aztán a megmaradt kognitív kapacitástól függően lehet, hogy a kártyákat folytatom, vagy elkezdem megírni a hozzájuk tartozó interpretációt, vagy esetleg beleállok A fülemüle ködben dalol című regényem kikozmetikázába, hogy azt is be tudjam adni egy pályázatra.
És igen, olyan fárasztó, amilyennek hangzik. De annyira élvezem is.
És sokkal produktívabb, mintha állandóan a két autópálya-tervezőmmel veszekednék.